Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.06.05

Filmajánló évvégére, avagy a személyes kedvenc

Filmajánló évvégére, avagy a személyes kedvenc

Mielőtt megismertelek…

Pár napja elkezdtem azon gondolkozni, hogy egy hétköznapi, ám annál nehezebben megválaszolható kérdésre, miszerint „Melyik a kedvenc filmed?”, milyen választ adnék.

Magamat is megleptem, amikor arra a felismerésre jutottam, hogy erre nem lehet, legalábbis én nem tudok rá kapásból válaszolni.  Ennek az okát hosszas mérlegelés után abban találtam meg, hogy ez mindig az adott élethelyzetemtől és hangulatomtól függ, hiszen evidens, hogy szomorúbb, elkeseredettebb pillanataimban egy fájdalommal teli drámára, míg boldogabb perceimben egy könnyet kicsordító vígjátékra esik a választásom.

Világéletemben azt hangoztattam, a környezetem legnagyobb megrökönyödésére, hogy számomra nem számít az adott film műfaja, színészgárdája vagy éppen gyártási éve. Sokak számára furcsa módon éppen annyira le tud kötni egy animációs, egy kosztümös film vagy akár egy katasztrófafilm is. Mivel nem sorolhatom föl itt a világmindenség összes vászonra került remekét, a terjedelmi és időbeli kötöttségeim miatt szeretném azt az egy filmet kiemelni, ami az első (és az óta is az egyetlen) volt a sok általam megtekintett közül, ami mélyen elgondolkoztatott és egy-két könnycseppet is tudott csalni a szemembe.

Tudni kell rólam, hogy én vagyok az a felettébb furcsa lány, aki a Titanicot és a Csillagainkban a hibát is rezzenéstelen arccal, mindenfajta érzelemnyilvánítás nélkül végig tudta nézni… de hát egyszer mindenki megtörik, nem igaz?

Nem is húzom tovább az időt, remélem, kellőképpen felborzoltam a kedves olvasók kedélyeit…

A film, amiről a továbbiakban szeretném megosztani a gondolataimat veletek, nem más, mint a Mielőtt megismertelek.

Amikor először rászántam magam a megnézésére, megmondom őszintén, nem vártam sokat tőle. „Csak egy újabb szerelmi sikersztori happy enddel és egy érzelmektől túlcsorduló cselekménnyel”- gondoltam magamban.

Hogy én mekkorát tévedtem!

Három dolgot szeretnék kiemelni, ami miatt nálam ez a film csillagos ötösre vizsgázott.

Először is a karakterek: az életvidám, elragadó, kitartó és sokak számára talán túlságosan is bohém Louisa (Emilia Clarke), valamint az ellenpólust képviselő zárkózott, tragikus sorsú Will (Sam Claflim) tökéletes duót alkotnak.

A Jojo Moyes azonos című regénye alapján készült film nagyon szépen láttatja, hogy a két, különböző múlttal és eltérő jövőképpel rendelkező fiatal miképpen talál egymásra a jelenben…

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy meséljek egy kicsit hőseink történetéről és arról, miképpen sodorta össze az élet a sokat látott ifjút és a kisvárosi életet élő lányt.

Történetünk egy angol, vidéki kisvárosban kezdődik. Louisa, miután elveszítette biztos állását a helyi kávézóban, munkát keres, hogy segíteni tudjon családjának. Találnak is számára egy jól fizető, ígéretes állást, a dúsgazdag Trainor család kastélyában.

Itt következik be a csavar: ugyanis Louisának kivételes feladatot adnak.

A család fia, Will Trainor sikeres fiatal üzletember volt, aki imádta az életét, a barátnőjét, és rengeteg sportot is űzött, mígnem egy motoros baleset következtében nyaktól lefelé teljesen lebénult. Louisa feladata a tolókocsihoz kötött Will napjainak derűsebbé tétele lenne, az állást is pozitív személyisége miatt kapja meg.

Will a balesete óta depresszív és cinikus, csupán az ápolójával, Nathan-nel ápol jó viszonyt, aki tudja, hogy Will sosem lesz újra teljes életet élő ember, hiszen a gerincvelője is helyrehozhatatlan károsodást szenvedett a balesetben.

A két fiatal eleinte nem jön ki jól egymással, sűrűn fordulnak elő konfliktushelyzetek közöttük, azonban ahogy a történet halad előre, úgy alakul ki közöttük először barátság, majd később (akarva-akaratlanul) szerelem. Az eseményeket tovább bonyolítja, hogy Will a balesetét követően súlyos ígéretet tett a szüleinek: fél évet hagy magának és környezetének, majd ha az idő letelik…

Louisa tudomást szerez tervéről, s a hír hatására igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy megváltoztassa a fiú terveit. A rengeteg közös program, élmény és egy mesebeli mauritiusi utazás felébreszti a reményt, hogy talán van egy hajszálnyi esély arra, hogy Will meggondolja magát…

Mindenki örömteli befejezést vár, igaz? Azt, hogy jön a boldogan éltek, amíg meg nem…

Szép is lenne… ám a film tetőpontján bekövetkezik a nem várt csattanó: Will közli Louisával, hogy bármennyire is értékes volt az együtt töltött idő és bármennyire is szereti a lányt, nem képes így élni tovább: az eutanáziát választja.

Bátor dolog, jól mondom? Vagy inkább őrültség? Ezt mindenki döntse el maga!

A pár hosszas viszontagságok árán, egy tiszavirág életű szerelem utolsó perceiben is együtt marad. Will a svájci klinikán töltött utolsó perceit abban a teljes lelki megnyugvást okozó tudatban éli meg, hogy habár fizikailag nem is, de lélekben meg tudott maradni annak a teljes értékű embernek, akire Louisa mindig boldogan gondol majd vissza.

A cselekményt részletező kitérőm után vissza is ugranék a beszámolóm elején említett három tényezőre, amelyek számomra felejthetetlenné tették a Mielőtt megismertelek című filmet.

A szereplők nagyszerűsége után maga a feldolgozott téma ragadott magával. Véleményem szerint kevés olyan megosztó kérdéskör létezik a világon, mint az eutanázia. Napjainkban sem született még meg vele kapcsolatban egy átfogó, a társadalom nagy része által elfogadott szemlélet. Thea Sharrock nagyon vékony jégre lépett, amikor eldöntötte, hogy ebben a témában szeretne alkotni.

 Hatalmas kockázatot vállalt, hiszen honnan is tudhatta volna, hogy a célközönség milyen fogadtatásban fogja részesíteni a nem éppen szokványos alapokon nyugvó történetet. Az eutanázia egy olyan téma, amit elképesztő mélységekben és magasságokban is ki lehet (és ki is kell) meríteni, attól függően, hogy melyik oldaláról vizsgálja az ember. Theának sikerült megtalálnia azt az arany középutat, amin megbotránkoztatástól mentesen tudta végigvezetni és elgondolkodtatni a nézőket.

 Ez szerintem részben a bájosan beleszőtt szerelmi szálnak, részben pedig a történet végén alkalmazott „nem láttuk, de tudjuk, érezzük” zárlatnak köszönhető.

Végül, de nem utolsó sorban, harmadik indokként muszáj megemlítenem azt a körülményt, hogy a történet valószínűleg nem ragadott volna ennyire magával, ha előtte pár héttel nem szerzek előzetes betekintést és nem alakítok ki egy önálló álláspontot az eutanáziával kapcsolatban az iskola keretein belül.

Minden bizonnyal ahányan látták, annyiféle vélemény alakult ki Will döntésével kapcsolatban. Most biztosan azt várjátok, kedves olvasók, hogy megosszam veletek az enyémet. Csalódást kell, hogy okozzak: ezt most nem fogom megtenni, hiszen távol álljon tőlem, hogy bárkit is befolyásoljak. Az én feladatom abban merült ki, hogy bepillantást engedjek ennek a filmnek a nagyszerűségébe… Ha többre vagytok, kíváncsiak, nézzétek meg ti is…!

Nagyon fontos, súllyal rendelkező üzenetet hordoz magával a Mielőtt megismertelek… Egy történet a szerelemről, kitartásról és reményről, ami megtanít bennünket arra, hogy nem mindig a nekünk legboldogabbnak tűnő befejezés a legcsodálatosabb…

„Élj merészen. Feszegesd a határaidat. Ne érd be kevéssel.”

mielott-megismertelek.jpgSzivek Laura

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.