Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kedves Olvasók!

Ezen az oldalon a Szinyei Gimi elektronikus iskolaújságját olvashatjátok.

Az újság ötlete körülbelül két éve érlelődik bennem. Az általános iskolámban volt anno suliújság, és mikor ide jöttem, meglepődve láttam, hogy itt nincs. Elkezdtem fantáziálni róla, rájöttem, mekkora lehetőség van egy ilyen lapban. Őszintén szólva egyre többet gondoltam rá, konkrét ötleteim lettek, így végül arra jutottam, hogy ezt már csak meg kell valósítani. Hál’ Istennek megtaláltam a megfelelő embereket, tanárokat, akik támogatnak és mind a segítségemre vannak az újság megvalósításában. Nekik ezúton is köszönöm.

Tehát ez az egész diákok kezdeményezése és elsősorban diáktársainknak szól. Terveink szerint az újság várhatóan 2-3 havonta fog megjelenni.

Suliújságunkban olvashattok különböző sportokról szóló cikkeket, könyv/film/program ajánlókat, interjúkat tanárokkal/diákokkal, valamint összefoglalókat a már lezajlott gimis eseményeinkről és egyéb érdekességeket a való életből.

Oldalunk lehetőséget ad bármely diáktársunknak - aki szeret verset, prózát, képregényt írni és szívesen megosztaná - a megjelentetésre.

Újságunk célja, hogy valami nagyszerűt alkossunk és közösen fejlődjünk az írás és a kommunikáció terén. Kérjük, hogy nézzétek el nekünk a kezdeti hibákat, törekszünk arra, hogy minél jobb, érdekesebb cikkeket írjunk és iskolai közösségünk hasznára legyünk. Észrevételeiteket, ötleteiteket, visszajelzéseiteket, írásaitokat várjuk a honlapon megadott elérhetőségeink bármelyikén.

 

Soltész Hanna

 

2019.12.29

Prágai utazás

/ Menüpont: Események / Hozzászólások: 0

Prágai utazás

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

Genius Olympiad

/ Menüpont: Interjú / Hozzászólások: 0

Genius Olympiad

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

Fridays For Future

/ Menüpont: Ismeretterjesztő / Hozzászólások: 0

Fridays For Future

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

Az új világ született című kiállításon jártunk

/ Menüpont: Események / Hozzászólások: 0

Az új világ született című kiállításon jártunk

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

Színház ajánló: Romance.com

/ Menüpont: Ajánlók / Hozzászólások: 0

Színház ajánló: Romance.com

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

Érdekképviselet az iskolai diákönkormányzaton túl

/ Menüpont: Ismeretterjesztő / Hozzászólások: 0

Érdekképviselet az iskolai diákönkormányzaton túl

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

Szinyeisek a vörös szőnyegen: Találkozás Will Smith-szel

/ Menüpont: Események / Hozzászólások: 0

Szinyeisek a vörös szőnyegen: Találkozás Will Smith-szel

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

INTERJÚ NEIZER ZITA IGAZGATÓNŐVEL

/ Menüpont: Interjú / Hozzászólások: 0

INTERJÚ NEIZER ZITA IGAZGATÓNŐVEL

 
Teljes bejegyzés

2019.12.29

A GÓLYABÁL GÓLYASZEMMEL

/ Menüpont: Események / Hozzászólások: 0

 A GÓLYABÁL GÓLYASZEMMEL 

 
Teljes bejegyzés

2019.06.05

Az EU-ról dióhéjban

/ Menüpont: Ismeretterjesztő / Hozzászólások: 0

Az EU-ról dióhéjban

 
Teljes bejegyzés

Képgaléria